A fizikusok valamiért extrém módon vonzódnak a macskákhoz. Albert Einsteinnek is volt macskája, Isaac Newtonnak is, Nikola Teslának is, és – bár ez talán a legkevésbé meglepő – Erwin Schrödingernek is. A macskák pedig egy évszázados dilemmával hálálják ezt meg a tudósoknak: a kérdéssel, hogy vajon hogyan tudnak mindig a talpukra esni. A jelenséget régóta tanulmányozzák már, az egyik úttörő ebben a 19. században James Clerk Maxwell volt, aki változatos magasságú ablakokból dobált ki macskákat, hogy megpróbálha matematikailag lemodellezni a zuhanási pályájukat. Később átevezett az elektromosság és a mágnesesség vizsgálatára, a nevét máig őrzik a Maxwell-egyenletek, a Maxwell-eloszlás, és még több tankönyvnyi híres fizikai felfedezés.
Maxwell egyébként azzal a megoldással állt elő, hogy a macska a mancsainak kinyújtásával illetve behúzásával kontrollálja a rá ható forgatónyomatékot, és így navigálja magát zuhanás közben stabil állapotba, talppal lefelé. A következő nagy áttörés a területen az 1800-as évek végére datálódik, és egy Étienne-Jules Marey nevű francia tudós nevéhez fűződik. Ő egyébként igazi polihisztor volt, a kardiológia, a repülés, és a fotózás területén is maradandót alkotott.
Forrás: telex.hu