Nem férhet kétség hozzá, hogy a középkor rengeteg tehetséges művészt adott nekünk, mégis, a korabeli festményeket nézve úgy tűnhet, mintha a festők életükben nem láttak volna még macskát. Művészettörténészek szerint a rondamacska-trendnek nem az a háttere, hogy senki nem tudott megbirkózni az állatok anatómiájával, sokkal inkább az, hogy a macskákat a középkorban az ördöggel, boszorkányokkal, a fekete mágiával azonosították, így az eredendő gonoszságukat szerették volna kifejezni az ábrázolásukkal is.
Mielőtt a kereszténység széles körben elterjedt volna Európában, a macskákat nagyon szerették az ókori görögök, rómaiak és egyiptomiak is, a vallásukban gyakran istenektől származónak tartották őket. Főként a nőiességgel társították őket. Nyilvánvaló, hogy a keresztények ezt nem támogatták, és gyorsan átértékelték a macskák szerepét a hitvilágukban.
A középkori Európában a macskáknak igencsak rossz reputációjuk volt – a boszorkányokkal és eretnekekkel kapcsolták össze őket, és széles körben vélték megcáfolhatatlan ténynek, hogy az ördög olykor fekete macska alakjában jelenik meg. Hiába voltak hasznosak a ház körül, és irtották a kártevőket, sokan úgy gondolták, hogy a macskák úgy fogják meg az egereket, ahogy az ördög az emberi lelkeket. „Az ördög úgy játszadozik a gonosz lélekkel, mint macska az egérrel” – írta például William Caxton (1422–1491), az angol könyvnyomdászat megteremtője.
Forrás: telex.hu